„Muzsikál az erdő” fotópályázat - 2018

„Muzsikál az erdő” fotópályázat - 2018

A Muzsikál az erdő” rendezvénysorozata 2018. évi eseményeihez kapcsolódóana Muzsikál az Erdő Alapítvány ezévben is fotópályázatot hirdet. Az idei évben, immáron 15. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény ismét három helyszínen jelentkezik: Kecskemét vonzásában, a Mátrában és a Kőrösök völgyében. A zenei és kulturális programok mellett idén is meghirdetjük a rendezvény fotópályázatát, melyre várjuk minden olyan magyarországi, vagy határainkon túl élő magyar amatőr, vagy profi fotós munkáit, akinek az alkotásai összhangban vannak a rendezvény szellemiségével.

 

A rendezvényünk szellemisége és céljai:

A „Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való együttélés fontosságából, e harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik. „Hosszútávon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el.Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – a társadalmat, a gazdaságot, a környezetet és a kultúrát-művészetet – összehangoljuk.”

A „Muzsikál az erdő”rendezvénysorozat fő célja, hogy az embereket egy fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítsa az erdő, a zene és a művészet erejével. Kiemelt cél: a klasszikus zene, az irodalom, a vizuális alkotóművészet támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti és kulturális értékek, valamint az erdő, a természet védelme, a környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek építése. Szeretnénk, ha az eseményekre látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.

Milyen fotókat várunk a pályázatra:

                Olyan fotókkal lehet pályázni, amiken a fenti szellemiség gondolatai érzései jelennek meg, akár a művészetek felől, akár a természet felől megközelítve. Az alkotások témája ezen feltételek mellett szabadon választható, kötetlen. A honlapunkon a korábbi díjazott fotók megtekinthetők.

A pályázati feltételek, a fotók formátuma:

Egy alkotó maximum 6 fotóval pályázhat. A képek készítési idejére vonatkozóan nincs időbeni megkötés. A pályázatra kizárólag digitális fotókat fogadunk, analóg technikával készült képekkel nem lehet pályázni. A képrögzítő eszköz tekintetében nincsen megkötés. A digitális fotók felbontásánál a hosszabb oldalnak legalább 3000 pixelnek kell lennie, ennél kisebb felbontású képeket nem áll módunkban befogadni. A beküldött képformátum kizárólag JPG lehet.

 A képek beküldése mellett a pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázó a honlapról letölthető, vagy a fotópályázat email címén bekérhető pályázati adatlapot kinyomtassa, kitöltse, eredetiben aláírja, majd beszkennelve, vagy befotózva csatolja PDF, vagy JPG formátumban. Az adatlap tartalmazza a fotós nevét, lakcímét, e-mail címét, telefonos elérhetőségét és a fotók sorszámozott felsorolását kép címekkel és fájl nevekkel. A pályázónak kötelessége nyilatkozni, hogy a fotók saját alkotásai és annak teljes körű felhasználási jogával rendelkezik. A pályázat benyújtásával az alkotó elfogadja, hogy a fotóiról készített papírképeket a Muzsikál az Erdő Alapítvány rendezvényein és kiadványaiban, valamint digitális formában a honlapján és a közösségi médiában – a fotós nevének megjelölésével – az Alapítvány jogszerűen felhasználhatja, de azért az Alapítvány pénzbeli megváltásra nem kötelezhető.

A fő pályázat mellett a fiatal és kezdő fotósok támogatására két külön pályázati kategóriát is indítunk. Aki 2018. december 31-ig nem tölti be a 14. életévét, az az „ifjú fotós” kategóriában indulhat. Külön pályázati szekciót nyitunk emellett a mobil telefonnal, vagy tablettel készített képeknek. Azonban ezen kategóriákban is minőségi képeket várunk. Akik a külön kategóriák egyikében nevezik a fotóikat, azok a normál pályázati mezőnyben egyidejűleg nem szerepelhetnek. (A gyermek kategóriánál írásban kell nyilatkozni a születési dátumról. A mobilos kategóriába való nevezés esetén pedig a fotó EXIF adataiból egyértelműen kiolvashatónak kell lenni a készülék típusának!)

A fotók és a pályázati adatlap beküldése:

A fotókat kizárólag a pályázat email címére megküldve fogadunk, egyéb módon: adathordozón, postán, linket megosztva, más email címre küldve stb. nem tudunk pályázati anyagot befogadni.

 

A fotópályázat email címe: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Az alkotó a pályázati kiírás alapján köteles a beküldött fotók filenevét a következők szerint megadni: az alkotó neve (alulvonás) a kép sorszáma (alulvonás) a kép címe. Példaként Kiss János fotós harmadik fotója, Erdei nyugalom címmel a következő fájlnevet kapja:

KissJános_03_Erdeinyugalom.jpg

Amennyiben az alkotó a beküldött pályázati anyagánál bármely formai követelménynek nem felel meg, úgy a pályázat kiíró egy esetben emailben értesíti a hiányosságról, melyet korrigálhat. Amennyiben a felszólítástól számított max. 10 napon belül (de a pályázati határidőt betartva) nem javítja ki a pályázati anyagát, úgy a kiíró külön értesítés nélkül jogosult az érintett fotó, vagy a teljes nevezés elutasítására.

A pályázati határidőn belül a pályázó jogosult a 6 db-os kereten belül további fotókat beküldeni vagy a már megküldött képet másikra cserélni. Ezekben az esetekben a pályázati adatlapot is cserélni szükséges.

 

Nevezési díj:                                                 A nevezés díjtalan.  

 

A fotók beküldési határideje:                    2018. május 25. péntek – éjfél.

 

A fotópályázat zsűrizése:                            Az alkotásokat fotóművészekből és természetvédelmi-erdészeti szakemberekből álló zsűri bírálja el.

 

Díjazás:                                                           Felajánlások alapján a helyezettek egyéni és kollekció díjakat, értékes tárgyjutalmakat nyernek.

 

Különdíjak:                                                    Az „ifjú fotós” és a „mobilos képek” kategóriákban a legkiemelkedőbb fotók kategória díjban részesülnek.

 

Díjkiosztás:                                                     Az ünnepélyes díjkiosztás helyéről, idejéről tájékozódjanak a rendezvény honlapján. Az érvényes pályázattal rendelkező alkotók emailben is értesítést kapnak a rendezvényekről, a díjazásról és a kiállításokról.

 

A fotók bemutatása:                                    A zsűri által kiválasztott, legkiemelkedőbb alkotásokat bemutatjuk a 15.„Muzsikál az erdő” -Mátrai Művészeti Napok, illetve az ország más régióiban szervezettrendezvényeinken, valamint közzétesszük azokat honlapunkon. A díjazásban részesült alkotásokból az idei rendezvénysorozaton is kiállítást rendezünk. Az alkotásokat az Alapítvány saját költségen dolgoztatja ki 20x30 cm-es méretben, mely nyomatok ezt követően az Alapítvány tulajdonában maradnak, és későbbi rendezvényeik helyszínein is kiállításra kerülhetnek.

 

Pályázati lap és jogi nyilatkozat letöltése.

 

A fotópályázat szervezője:                        Kalácsi René   This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Egyéb tájékoztatás a rendezvényről:               www.muzsikalazerdo.hu

                                                                              www.facebook.com/muzsikalazerdo/

 

2018. évi programjaink:                             §  Május 26 – 27. "Muzsikál az erdő" a Hírös Városban

 

                                                                                  (Nyíri erdő – Kecskemét, Lakitelek-Tőserdő)

                                                                        §Június 30. – július 08. "Muzsikál az erdő" - Mátrai Művészeti Napok

                                                                                  (a Mátra térségében: Fülek, Kékestető, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Mátraalmás, Abasár, Szurdokpüspöki, Szentkút, Tar)

                                                                        §  Szeptember 28 – 30. "Muzsikál az erdő" a Körösök völgyében

                                                                                  (Gyula - Városerdő és Nagyvárad-Püspökfürdő)

 

Szeretettel várunk minden eddigi és leendő alkotót és érdeklődőt a rendezvényeinkre!

 

„Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik.

Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

© 2018 Muzsikál az Erdő
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Részletes információ a sütikről Tudomásul vettem