Muzsikál az Erdő Alapítvány gyermekrajz pályázatot hirdet aMuzsikál az erdő” 2017. évirendezvény sorozatának keretein belül. Várjuk minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével.

 

Kedves Gyerekek! Engedjétek szabadon a fantáziátokat! Rajzoljatok, fessetek, mutassátok meg, hogy Ti hogyan látjátok az erdőt, ezt a varázslatos helyet. A „Muzsikál az erdő” rendezvényekkel szeretnénk, ha minél többen felfigyelnétek arra, hogy mekkora érték az erdő, a tiszta környezet. Minden napon gondolunk Rátok, kedves gyerekek, és várunk kézműves foglalkozásokkal, bábszínházzal, gyerekeknek szóló koncertekkel, odakint az erdőben. Sőt idén még gyermeknapi programokkal is készülünk! Gyertek el a szüleitekkel, a nagyszüleitekkel a „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Bízunk benne, hogy jól fogjátok magatokat érezni!

 

A „Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való harmonikus együttélés megvalósíthatóságának, s ezen harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik.

„Hosszú távon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – társadalom, gazdaság, környezet, zene - művészetek – összehangoljuk, harmonizáljuk.”

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat fő céljaa környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés az erdő, a művészetek és a zene erejével. A komolyzene, a népzene, a képzőművészetek, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, a helyi közösségépítés, a helyi közösségek összefogása. A kilencnapos rendezvénysorozat minden nap más-más település köré szerveződik, ahol a céloknak megfelelő programok kapcsolódnak egymáshoz. Szeretnénk, ha az ide látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény erdei helyszíneken klasszikus és népzenei koncertekkel, erdei sétákkal, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, sporteseményekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, falusi vendéglátással várja a feltöltődésre vágyó közönséget.

Muzsikál az erdő” jövőképe – a természettel békében, összhangban élő ember.

"Az erdő nemcsak egy fontos megújuló nyersanyag és energiaforrás, hanem egy csodálatos életközösség, mely testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása."

 

A rajzok technikája szabadon választott.

A4-es méretű pályaműveket várunk.

A pályázat érvényességének feltétele: minden pályázó a rajz hátoldalára írja rá a nevét, életkorát, elérhetőségét (postacímét és a szülei email címét) és a mű címét.

A pályaműveket postai úton várjuk.

Pályaműveket nem küldünk vissza.

 

Pályázhatnak:

1. óvodások

2. alsó tagozatos iskolások

 

A pályázatok beadási határideje:2017. április 1 - május 10. között.


Beadási cím: 3200 Gyöngyös, Gólya utca 28.

 

Zsűri:Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, melynek elnöke Telegdi Ágnes író.

 

Díjazás:

            A zsűri által kiválasztott alkotásokat kiállítjuk a „Muzsikál az erdő” helyszínein.

            Telegdi Ágnes könyvei, „Muzsikál az erdő”-s ajándéktárgyak, rajzeszközök.

            Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi Ágnes tartja.

            A legjobb alkotásokat beküldő alsó tagozatos osztály részt vehet a Kiskunsági Nemzeti Park      területén egy erdei iskolai élményprogramon.

 

Fődíj: a legjobb alkotás készítője a családjával tölthet egy hétvégét egy mátrai vendégházban.

 

Az eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvényünkön, május 28-án, Lakitelek – Tőserdőn.

 

A kiállításra szánt alkotások listáját május 24-én közzé tesszük honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu

 

Érdeklődni:

Matúz Viktória This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it., vagy +36-30-366-09-66

 

 

Pásztó, 2017. március 30.

 

 

A zsűri 2016. június 14-én bírálta el a beérkezett rajzokat.

A zsűri tagjai:


Telegdi Ágnes író, a zsűri elnöke

Kontra Marika Szvita, pedagógus

Csapó Lajos, festőművész, a Pemzli Suli alapítója

Stadler Árpád, festőművész, tanár

 

Óvodás rajzok helyezettjei

Balázs Szabina, (Budapest)

Márton Zoé Tiara, (Gyöngyös)

Menyhárt Balázs, (Balavásár/Románia)

Orosz Réka, (Budapest)

Scotti Sofia, (Budapest)

 

Iskolás rajzok helyezettjei

Rákóczi Rebeka, (Romhány)

Fazekas Judit, (Abasár)

Gál Hanna, (Komló)

Bauminger Dalma, (Komló)

Balázs Sztella, (Budapest)

Mayer Luca Emese, (Rétság)

Rostás Benjámin, (Berettyóújfalu)

 

Gyengénlátók Általános Iskolája(Budapest):

Jenei Petra Adrienn

Neckernusz Panna

Pósfai Zsófia

Szentmártoni Zsigmond

Szőke Odett

Teichter Máté

 

Bácsborsódi Integrált Szociális Intézmény:

D. Gábor

K. Tünde

G. Valéria

J. Tibor

 

Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Intézmény:

Madarasné Szabó Edit - tanár

Huszár Norbert

Kanalas Lívia  

Ivanics Borostyán

Vidák Nerina

Vidák Amanda

László János

 

A Gyermekrajzpályázat eredményhirdetését és a kiállítás megnyitóját 2016. július 8-án 15.00-tól Kékestetőn tartjuk.

Gratulálunk minden pályázó gyermeknek, támogató szülőnek, felkészítő pedagógusnak!
Várunk szeretettel mindenkit a „Muzsikál az erdő” rendezvényeire!

 

Muzsikál az Erdő Alapítvány

Muzsikál az Erdő Alapítványgyermekrajz pályázatot hirdet aMuzsikál az erdő” 2016. évirendezvénysorozatának keretein belül, melynek témája: „Csodaerdő tisztása”.

Várjuk minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével.

 

Kedves Gyerekek! Engedjétek szabadon a fantáziátokat! Rajzoljatok, fessetek, mutassátok meg, hogy Ti hogyan látjátok az erdőt, ezt a varázslatos helyet. A „Muzsikál az erdő” rendezvényekkel szeretnénk, ha minél többen felfigyelnétek arra, hogy mekkora érték az erdő, a tiszta környezet. Minden napon gondolunk Rátok, kedves gyerekek, és várunk kézműves foglalkozásokkal, bábszínházzal, gyerekeknek szóló koncertekkel, odakint az erdőben. Gyertek el a szüleitekkel, a nagyszüleitekkel a „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Bízunk benne, hogy jól fogjátok magatokat érezni!

 

A „Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való harmonikus együttélés megvalósíthatóságának, s ezen harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik.

„Hosszú távon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – társadalom, gazdaság, környezet, zene - művészetek – összehangoljuk, harmonizáljuk.”

A „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat fő céljaa környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés az erdő, a művészetek és a zene erejével. A komolyzene, a népzene, a képzőművészetek, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, a helyi közösségépítés, a helyi közösségek összefogása. A kilencnapos rendezvénysorozat minden nap más-más település köré szerveződik, ahol a céloknak megfelelő programok kapcsolódnak egymáshoz. Szeretnénk, ha az ide látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény erdei helyszíneken klasszikus és népzenei koncertekkel, erdei sétákkal, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, sporteseményekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, falusi vendéglátással várja a feltöltődésre vágyó közönséget.

Muzsikál az erdő” jövőképe – a természettel békében, összhangban élő ember.

"Az erdő nemcsak egy fontos megújuló nyersanyag és energiaforrás, hanem egy csodálatos életközösség, mely testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása."

 

A rajzok technikája szabadon választott.

A4-es méretű pályaműveket várunk.

Minden pályázó a rajz hátoldalára írja rá a nevét, életkorát, elérhetőségét (postacímét és a szülei email címét) és a mű címét.

A pályaműveket postai úton várjuk.

Pályaműveket nem küldünk vissza.

 

Pályázhatnak: 1. óvodások

                           2. alsó tagozatos iskolások

 

A pályázatok beadási határideje:2016. május 1 - június 1. között.


Beadási cím: 3200 Gyöngyös, Gólya utca 28.

 

Zsűri: Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, melynek elnöke Telegdi Ágnes író.

 

Díjazás:

-           A zsűri által kiválasztott alkotásokat kiállítjuk a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok helyszínén.

-          Telegdi Ágnes könyvei, „Muzsikál az erdő”-s ajándéktárgyak, rajzeszközök.

Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi Ágnes tartja.

 

Fődíj: a legjobb alkotás készítője a családjával tölthet egy hétvégét egy mátrai vendégházban.

 

Az eredményhirdetés helyszínét és időpontját, valamint a kiállításra szánt alkotások listáját június 25-e után közzé tesszük honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu

 

Érdeklődni: 

Matúz Viktória This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it., vagy +36-30-366-09-66

Óvodás kategória

1.      Molnár Kincső, 6 éves, Vizikék Óvoda, Ajka

2. Szűcs Rozina, 4 éves, Ecséd

3.      Szabó Emese, 5 éves, Hétpettyes Óvoda, Pásztó

Különdíj: Jeviczki Emma, 3 éves,Miskolc

 

Iskolás kategória

1.       és nagydíj:Bakos  Máté, 11 éves,

          Pittner Dénes Általános és Művészeti Iskola, Péteri

          felkészítő tanár: Hadar Tímea

1.      Odor Zsanett, 9 éves,

Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola, Budapest

felkészítő tanár: Neuberger István

2.      Antal Zsófia, 10 éves

         Taksony  Vezér Általános Iskola, Pemzli suli, Szigethalom

3.      Csöregi Anna, 6 éves, Győr

 

Különdíjak:

          Tóth Bianka, 1. osztály, Szlovákia

      Magyari Márk, 10 éves

      Igazgyöngy alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu  felkészítő tanár: Kiss Papp Csilla

     Szarka Dömötör, 10 éves, Budapest

     Kovács Viktória, 8 éves, Komárno

Oklevelet kap:

Bácsborsódi Őszi Napfény Integrált Szociális Intézmény 6 gondozottja

 

Hajdú-Bihar Megyei Ált. Isk. és Kollégium Debrecen

Deák Barbara, gyengénlátó, 10 é.

Hegyesi Katica, gyengénlátó, 10 é.

Kiss Natália, gyengénlátó, 11 é.

Muzsikál az Erdő Alapítványelső ízben hirdet gyermekrajz pályázatot aMuzsikál az erdő” 2015. évirendezvénysorozatának keretein belül, melynek témája „Az erdő hangjai”.

Várjuk minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével.

A „Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való harmonikus együttélés megvalósíthatóságának, s ezen harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik.

„Hosszú távon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – társadalom, gazdaság, környezet, zene - művészetek – összehangoljuk, harmonizáljuk.”

A „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat fő céljaa környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés az erdő, a művészetek és a zene erejével. A komolyzene, a népzene, a képzőművészetek, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, a helyi közösségépítés, a helyi közösségek összefogása. A kilencnapos rendezvénysorozat minden nap más-más település köré szerveződik, ahol a céloknak megfelelő programok kapcsolódnak egymáshoz. Szeretnénk, ha az ide látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény erdei helyszíneken klasszikus és népzenei koncertekkel, erdei sétákkal, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, sporteseményekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, falusi vendéglátással várja a feltöltődésre vágyó közönséget.

Muzsikál az erdő” jövőképe – a természettel békében, összhangban élő ember.

"Az erdő nemcsak egy fontos megújuló nyersanyag és energiaforrás, hanem egy csodálatos életközösség, mely testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása."

A rajzok technikája szabadon választott.

A4-es méretű pályaműveket várunk.

Minden pályázó a rajz hátoldalára írja rá a nevét, életkorát, elérhetőségét (postacímét és a szülei email címét) és a mű címét.

A pályaműveket postai úton várjuk.

Pályázhatnak:

1. óvodások

2. alsó tagozatos iskolások

A művek beadási határideje:2015. május 1 - június 1. között.

Beadási cím: 3200 Gyöngyös, Gólya utca 28.

 

Zsűri:Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, melynek elnöke Telegdi Ágnes írónő.

Díjazás: A beérkező, arra érdemes alkotásokat kiállítjuk a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok valamelyik helyszínén.

Telegdi Ágnes: Cinke-napló című könyve, „Muzsikál az erdő”-s ajándéktárgyak, rajzeszközök. Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi Ágnes írónő tartja.

Fődíj: a legjobb alkotás készítője a családjával tölthet egy hétvégét egy mátrai vendégházban.

 

Az eredményhirdetés helyszínét és időpontját, valamint a kiállításra szánt alkotások listáját június 15-e után közzé tesszük honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu

Érdeklődni: 

Matúz Viktória This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy +36-30-366-09-66